A(z) ‘Surányi Fürdő Egyesület’ kategóriában megjelent cikkek
köszönőlevél
Tisztelt Polgármester Úr!
Kedves Miklós!
Tisztelt Képviselő Testület!
Örömmel értesültünk a Pócsmegyeri Kisbíróból, hogy a Surányi Fürdő Egyesület új székházának építési munkái befejezés előtt állnak, és már augusztus 6-án sor kerül a műszaki átadásra, illetve az új épület bemutatására. Ezzel hamarosan megnyílik a lehetősége, hogy az ország legrégebbi működő egyesülete régi és leromlott székháza helyén birtokba vehesse a megújított épületét.
Örömmel látjuk, hogy az Önkormányzat szervezésében a műszaki átadás napján Gyimesi János surányi fotóiból kiállítás nyílik.
Kérdésünk lenne, hogy a bemutatót követően egyesületünk mikor veheti újra birtokba a székházát, mikor rendezheti be az irodáját, ahol biztonságban tárolhatja archívumát, egyesületi dokumentumait, műszaki és egyéb technikai eszközeit? A berendezés/berendezkedés után, mely terveink szerint 2-3 hetet vesz igénybe, a tagoknak és minden surányi érdeklődőnek színes programmal készülünk, amelynek az időpontjáról időben szeretnénk tájékoztatást küldeni az egyesület tagságán kívül surányi és pócsmegyeri lakosoknak, nyaralóknak, hogy méltó módon megünnepelhessük az elmúlt 80 év munkájának és kitartásának gyümölcsét.
A tagság és vezetőség nagy izgalommal várja ezt a pillanatot, hiszen az önkormányzatnak ez a komoly hozzájárulása biztosítani látszik a Surányi Fürdő Egyesület tényleges újjászületését és további aktív működését.
A Surányi Fürdő Egyesület tagsága nevében
Csóka Edina
elnök
4. SURÁNY FESZTIVÁL 2011. augusztus 5-6.
Augusztus első hétvégéjén – immáron negyedik alkalommal – kerül megrendezésre a Surány Fesztivál
Surányban, a Napsugár téren.
Augusztus 5. péntek
Ebben az évben először, de hagyományteremtő szándékkal a fesztivál első napja a blues műfaj szerelmeseinek kedvez.
A BLUES-EST programja:
18.00–18.40 VALAMI BLUES
18.40–19.00 NÉMETH BENDEGÚZ gitáros szólókoncertje
19.20–20.00 RÁK BÉLA COMBO
20.20–21.00 LIVING BLUES PROJECT
21.20–22.00 MAGIC MOSQUITOZ
22.00– ALL STAR JAM
Augusztus 6.
A szombati nap programja
10.00-18.00 Gyermekprogram
Bohóckuckó Vági Zsuzsával
Egész nap közös játék, közben 11.00- és 15.00-kor előadások
13.00-tól „EGYÜNK SURÁNYÉRT”
15,00 A Surányi Fürdő Egyesület új székházának bemutatása,
Gyimesi János fotókiállítása: Surány
16.00 Mezo 3 koncert
17.00 Le a cipővel koncert
18.30 Tombola
19.00 Stand Up: Kövesdi Miklós humorista
20.30 Karácsony János koncertje
22.00 Utcabál: Acustic Melons zenekar
Mindenkit szeretettel várunk!
A Surány Fesztivál fővédnöke Németh Miklós polgármester
Hogy az 1% helyben maradjon
Kérjük hogy az adó 1%-ukat adják (az idén is) a Surányi Fürdő Egyesületnek (február 15-ig ill. május 20-ig),
RENDELKEZŐ NYILATKOZAT
A BEFIZETETT ADÓ EGY SZÁZALÉKÁRÓL
A kedvezményezett adószáma:
19178745-1-13
A kedvezményezett neve: Surányi Fürdő Egyesület
A Surányi Híradó az EGYESÜLET “fül” alatt olvasható.
Kategória





